Miután megszoktuk a kecskéket (és persze ők is megszoktak minket) kezdett unalmas lenni az élet, így eldöntöttük, hogy veszünk malacot is. Mint említettem volt ott egy 7 fakkos disznóól, így volt még helyünk bőven. Kis félrerakás után vettem 2 malacot. Persze ez sem csak így ment. Hosszas győzködés előzte meg a vásárlást. Persze nem az eladót kellett győzködni, hanem Henit. Tudom, hogy sokszor írom le ezt a győzködéses témát, de ez tényleg egy komoly, megfontolt tervet igényelt és sohasem volt egyszerű.
Átmentem hát a szomszédba (Gyulához) és elhoztunk 2 malacot. Ekkorra elég jól összebarátkoztunk Gyulával, így azért jobban lehetett alkudozni. Szépen megszokták a helyüket, de ekkor már mocorgott bennem, hogy ez kevés lesz nekünk, de nem szóltam Heninek. Egyszer Gyula megkért, hogy segítsek már neki valamiben (utána természetesen falusi szokás szerint iszogattunk is egy kicsit) és megegyeztünk egy malacra. Kb. féláron hoztam el, de ez volt a legkisebb a csapatból. Igazság szerint én választotam azt, mivel kíváncsi voltam rá, hogy hogy fejlődik, ha nem lökik odébb a többiek.
Nem volt túl jó választás. Növögetett-növögetett az, de sokkal lassabban, mint a másik kettő. Így egy napon kitaláltunk, hogy vágjunk malacot (elvégre minek olyan állatot tartani, ami annyit eszik , mint két másik, viszont nem nő tőle szinte semmit). Így átjöttek a szomszédok, levágtuk és egyben megsütöttük. Csináltunk egy jó bulit.
A disznóvágás (vagy inkább malac)
Sokan gondolhatják, hogy butaság volt a legkisebbet választani, de igazából én örülök neki, hogy hozzám került. Legfőképpen azért, mert ezekből az állatokból (azóta volt már több problémás állatom) tanultam a legtöbbet. A tanulópénzt meg így is úgy is meg kell fizetni és így azért nem volt olyan drága.
Így aztán maradt két malacunk és lassacskán jött a tél.
