Ahogy kinéztünk a házból már életet lehetett látni a portán. De (mint említettem nem tudtuk mit is vállalunk) elkezdtek jönni szépen sorban a problémák. Első problémánk az volt, hogy a kertbe volt ültetve, de nem volt leválasztva, hogy az állatok ne tudjanak odamenni. Sajnos ennek a problémának a megoldására nem volt pénzünk (kellett volna csinálni majd 50 méter kerítést), így megkötöttük a kecskéket.
Igen ám, de ez sem volt túl jó megoldás, mivel a kecsék úgy feltekerték magunkat , hogy mozdulni sem tudtak. Fél óránként ki kellett nézni rájuk, hogy éppen mit csinálnak. Ma már tudom, hogy a kecske mindenre képes. Olyan mint egy rossz gyerek. Bármi, amit nem lenne szabad csinálni azt biztos megtalálja és biztos, hogy megcsinálja.
Kínlódtunk velük egy darabig, de hosszú távon ez nem működhetett, így a vége az lett, hogy szabadon engedtük őket. Igaz ez a kert rovására ment, de bevallom töredelmesen ez nem sok kárt okozott, mivel addigra már meglehetősen gazos lett a kert (egyedül nem győztem, Heni pedig a kicsivel volt). Viszont a kecskék imádták.
A következő probléma az volt, hogy megbetegedtek a kecskék. Ez az elhozásuk után pár nappal (esetleg egy héttel) következett be. Mára már ezt is megtanultam, de akkor fel sem merült bennem, hogy a fűtől beteg lehet egy kecske. A probléma az volt, hogy ahonnan hoztam őket szénát kaptak enni nálunk meg nem volt széna, így a zöldet kellett enniük. Ez tetszett is nekik, csakhogy nem volt idejük átállni, így szépen felfúvódtak, nem ettek és Fruzsi is elapasztotta a tejet.
Most voltunk nagy gondban, mivel a pénzünk elment a kecskékre. Állatorvos drága, így szóba sem jöhetett. Szerencsénkre az egyik szomszéd tanyán nőtt fel és a mai napig foglalkozik birkákkal. A birka meg olyan, mint a kecske csak más ruhába van öltözve. Áthívtam, megnézte kaptak egy kis ecetes vizet szódabikarbónával, meg biztos ami biztos alapon leoltota őket egy kis vitamininjekcióval. A kecskék 1 nap alatt helyrejöttek és a tej is csordogálni kezdett.
Sok egyéb problémánk volt ezután is velük (beakadt a lábuk két deszka közé és nem tudtak kijönni, autóra ugrálás, stb), de az biztos, hogy kecském mindíg lesz. Hiába van velük sok gond, náluk aranyosabb állatot nehéz találni.