Sziasztok!
Régen írtam tudom, így minden fáradság ellenére a gép elé erőszakolom magam. Végül is van is miről írni.
Első és legfontosabb dolog az, hogy rájöttem miért is menekültem ki falura. Cirka másfél hónap alatt (amióta dolgozom...de soknak is tűnik!) sikerült feleleveníteni régi emlékeimet, nevesen miért is utáltam meg az embereket. Mindenki foggal-körömmel ragaszkodik az állásához (ami még érthető is lenne ebben a világban) és csak azért hogy megtartsa képes olyan dolgokra is, ami szerintem nem túlzottan emberhez méltó. Nekünk összejött egy jó váltásunk (ugyan itt is megvan mindenkinek a saját hülyesége, de ezek nem jelentenek gondot) és mivel a régiek nem tudnak éket verni közénk, nem tudnak bepakolni egy "téglát" mostanra odáig jutottunk, hogy szét akarják szedni a csapatot, valamint egy részét ki is szeretnék ebrudalni. Pedig nem is nekik kell dolgozniuk ezekkel az emberekkel, akkor meg nem értem miért zavarja őket a dolog. Mindegy az ő dolguk, de ha hamarosan nem változik a helyzet, akkor gyorsan le fogok számolni. Végülis valamennyi pénzt sikerült összeszedni, abból meg fejlesztem az állatállományt leengedélyezzük a tej és sajt árusítását és akkor már csak-csak megleszünk valahogy.
Van egy kolleganőm (Mónika, a háta mögött miníg Monique-nak hívom, de nehogy megtudja:):):)) aki a lelkemre kötötte, hogy írjam bele őt is blogba. Ő a váltásvezető helyettesem. Ugyan nem tudom mit tudnék írni róla ami idevaló azonkívül, hogy egy hisztis, lázadó, jófej csaj, de azt hiszem ezzel teljesítettem ígéretemet és belekerült az internet forgatagába egy blogon keresztül is.
Lebeszéltem egy régi ismerősömmel, hogy jövőhét végén megyek kecskékért. Van 8 kecskéje (7 anya és egy bak) eladó. Az anyák elvileg vemhesek és a bak hatalmas. Legalábbis a szarva. "T" alakú szarva van és a fesztávja 1 méter. Ha majd egyszer öreg lesz jól fog mutatni a falon. Ha elhoztam őket, majd rakok fel képeket is.
Ma reggelre érdekes dolog történt. Reggel fél 6 -kor Heni azzal keltet, hogy egy kecske igen sír. Kimentem, aztán gyorsan vissza, hogy jöjjön ő is, mert ezzel nem boldogulok egyedül. Képzeljétek el (milyen a kecske) Pampula gödölyéje fogta a fejét és bedugta a talicska kereke és kerékvédője közé (tudjátok az a vas ami a kerék előtt is elmegy). Pont befért a feje a kerék mögött, de kivenni már nem tudta. Megpróbáltuk kiszedni, de sehogy sem sikerült, így kénytelen kelletlen reggel 6-kor előhoztam a flexet és kivágtam egy darabot a talicskából. Így már sikerült kiszabadítani, de most majd hegeszthetek, hogy használni tudjuk a talicskát:)
A csirkék rendesen ilyesztőek. Amikor kiengedem őket, szaladni kell előlük. Amikor meg meglátnak a Hitchcock film jut eszembe bár abban varjak voltak. A összes csirke, mint valami miniatűr raptorok tömkelege megindul felém azzal az idióta futásukkal és olyan érzés, mintha le akarnának rohanni. Szerencsére megállnak előttem, körbevesznek, csipognak a kajáért. Azért tényleg ijesztő. Legalábbis hogy ennyien vannak. Egyébként már kiló körüliek:)
A pulykák szépen nőnek. Már csak heten vannak:( Ezek remélem már megmaradnak.
Nem jó ez a munka. Nincs elég idő semmire. A kert is úgy néz ki, mint egy dzsungel. Heni és én is csináltam vele pár dolgot, de nem az igazi még mindíg. Kellene kicsit több szabadidő. Ennyi állat teljes embert igényel, nem mellékesen gyorsan számolgattam és arra jutottam, hogy kb. annyit lehet keresni az állatokkal most, mint amennyi a fizum. Tehát nem éri meg, mivel így az itthon megtermelt dolgokat nem vagy csak részben tudom eladni. Meg igazából nem is termelnek annyit, mint azelőtt, amíg többet foglalkoztunk velük. Csak le kellessz számolnom.
Vasárnap (24 órás szolgálat) után, disznót vágunk. Nagyon kifogyott a fagyasztó a mi disznóink még kicsik a vágáshoz, így kerestem eladó hízót. És találtam is. CCa 160 kilós malackoma 340 Forint/kg-s áron kerül a birtokomba. De mivel ahhoz sok, hogy a fagyóba tegyük így a felét eladjuk. A mai nap gyors telefonálgatással telt, hogy kinek mi kell, de mivel már régen vágtunk így úgy néz ki kapnak az alkalmon és lesznek vevők. Csak maradjon nekünk is, mert akkor megint bajban leszünk:)
Gondunk támadt a tejjel is. Vagyis a tejnek semmi baja, csak nagyon sokszor odakozmált. Fizukor gondoltam egyet, és vettem a Vaterán egy kuktát. Postával együtt került 6500 Ft-ba, mondom egy próbát megér. Be is vált remekül a dolog. Nem ég oda és az illata, meg az íze is sokkal finomabb, mint a régiek. Szóval jó vásárt csináltam.
Zafír (a szarvas kecske, amit kora tavasszal szereztem) hamarosan leellik. Már nagyon ideje lehet, mert a tőgye is duzzadozik meg a csontozata is kezd átalakulni. Kezd kitágulni. Szóval napokon belül megint kiskecske (netán kecskék) fog rohangászni az udvaron. Remélem nagyobb szerencsénk lesz velük, mint az eddigiekkel. Álmaimban még az is szerepel, hogy gödölyék legyenek:):):)
Beszéltem az állatorvossal is, hogy jöjjön már ki beoltani a kecskéket külső-belső élősködők ellen. Mondta, hogy semmi gond csak szappan legyen. Így ingyen (vagyis szappanért) le lesznek oltva:) Lassan látom értelmét, hogy kínlódtam a szappannal. Már kozmetikusok is érdeklődnek, pedig csak a régi kuncsaftok híresztelik.
Folyamatosan kapjuk a meghívókat kézműves vásárokra is. Hetente legalább egy-kettő érkezik, de nincs idő ilyenekre tervezni. Pedig már nagyon szeretnék megint nemezelni. Lenne egy két ötlet, hogy mit is csináljak. Majd egyszer sor kerül arra is.
No hirtelen ennyi, ha változik valami (mondjuk leszámolok) írok megint.
Kellemes ünnepeket mindenkinek.
Sziasztok