Ettől a résztől kezdve már a jelenben vagyunk. Ezek már az aktuális problémák és megoldásaik (vagy legalábbis remélem, hogy a megoldásaik).
Pár hete találtam itt Szőlősön egy tanyát (hozzáteszem nincs sok, ami van meg már használják). Az ára is megfelelő lenne...azzal a feltétellel, hogy el tudnám adni a Vattai házat. Abból meg is tudnám venni és bár sokat kellene rákölteni meglenne az itteni lakás is és az állatoknak a hely, istáló, disznóólak minden. Egy hektáros porta van hozzá, tehát kétszer akkora, mint a Vattai terület volt. Ráadásul van egy másik fele is, amit később meg lehetne venni. De addig amíg el nem megy a Vattai ház nem tudom megvásárolni. Pedig ott már lehetne állatot tartani. Oda tudnék vinni egy tehenet is. Jó lenne. Csinálnék a tejből vajat, sajtot, túrót. Remélem hamar elmegy a ház.
Vagy , ha nem akkor még mindíg van esély arra, hogy talán ki tudom bérelni. Bár erről voltak már egyeztetések nagyon nem eröltettem, mivel télen semmit nem tudok kezdni vele, viszont a díját fizetni kellene. Bár tegnap a néni mondta, hogy mégsem akarja kiadni, szerintem tavasszal (ha addig nem megy el a ház és nem veszem meg)lehet, hogy sikerül rávenni.
Ez még a jövő zenéje. Majd az idő eldönti (meg persze a néni).
Ma délután jön az állatorvos. Ki kell herélni két kismalacot és az egyik kocát be kell rakatni. Tavaszra, ha minden igaz lesznek kismalacaink. Hamarosan a másikat is be szeretném rakatni. Megnézi Natit. Ő az a kecske, aki az Istennek nem akar leelleni, de már biztos nem is fog, de szeretném ősszel (november környékén) beűzetni Gabikával (a kis bakkecskémmel). Ha valamiért nem lehet akkor le kell vágni Natit. Remélem nem, de délután kiderül. Majd holnap megírom mi is történt.